2010. október 16., szombat

Gyöngyök - Ékszerek - Álmok II. ( a Kisfaludi Gyöngyfűző Kör I. kiállítása)

Az előző bejegyzésben a megnyitó eseményeit írtam le, most mutatok néhány képet a kiállított munkákról is.

Kedves Kisfaludi Gyöngyfűző Hölgyek!
Köszönjük, hogy rendelkezésünkre bocsátottátok az ékszereiteket. Köszönjük, hogy a már elajándékozott darabokat is visszaszereztétek (ez nagyon nagy teljesítmény volt)!
További sikeres, kreatív alkotást mindannyitoknak!



A kezdő darabokat is bemutattuk az Érdeklődőknek. Jó volt viszontlátni őket. Számos darab azóta is nagy kedvenc!


Hát a befoglalás nem ment mindenkinek elsőre, de szerencsésen átküzdötték a témán magukat a lányok. És hát a Swarovski kristályoknak lehetetlen ellenállni, így sok ilyen medál született meg.



A bonyulultabb technikát is elsajátították, RAWoznak és bogyóznak is már.


A horgolás sem maradt ki a sorból. Illetve jónéhányan belekóstoltak a gyöngyhímzésbe is. Ebben a műfajban Siklósiné Gabi "nagymester", hiszen számos karkötő és medál dicséri művészetét.


Augusztus 21.-én a faluban Falunapot tartottak. Meghívták ide a Házban működő szakköröket is. Hát a triangle-wave-s fülik itt készültek.
A fülis vitrinnél még mindenképpen kiemelném Nagy Alíz pávás fülbevalóját, amióta elkészült, azon szenvedek, hogy mégis hogyan kaparinthassam meg tőle. Eddig még sikertelen voltam. :-(((


Aki rendszeresen olvassa a blogunkat, az tudja, hogy nagy Complex Beads rajongók vagyunk. Ennek a témának szenteltünk egy külön polcot. Az összes minta nem volt benne, mert pl. a pillangónk időközben Ausztráliába repült, a denevérkém, meg még Olaszországban él, de ezért megpróbáltunk minél teljesebb kollekciót kiállítani. (A rózsaszínű koponyám meg a bogyók közt volt amúgy fellelhető.)



Egy nagy vitrint szenteltük a nagy darabok számára, itt elsősorban a hímzéses ruhadarabjainkat mutattuk be: Böbi hastáncos fellépő ruhájának övét, az én hastáncos fellépő ruhámnak a díszítő elemit (nyakék és öv), illetve Siklósiné Gabi lányának menyasszonyi övét.


Az alkotók a hátsó sorban balról jobbra haladva:
- Vera (a kezdeti sötét és szűk színpalettáról ma már nyitott a vidám színekre is, kivitelezése gyors és pontos, Böbi kedvenc színkombinációja tőle: a hematit-piros-bronz színpárosítás), és édesanyja
- Irénke -aki egyébként az unokatestvérem- (kitartó és lelkes)
- Annamária (legifjabb "gyöngycsibénk", bár még alig 3 hónapja lépett be az életébe a gyöngyfűzés, gyorsan átlátja minták lényegét és rendkívül lelkes, biztos, hogy gyöngyitisz fertőzött :-) )
- én (büszke Dia-tanítványként) és mellettem
- Klári (már nem aktív tagja a csoportnak, de amíg járt közénk, addig nagyon szép kivitelezésű alkotásokat készített)
- Gabi (ő a másik gyöngyitiszesünk, precíz, pontos munkavégzés jellemzi, színvilága kifinomult és rendkívül nőies, gyöngyhímzéseit és aprólékos horgolásait mindenki szájtátva csodálja. Nagyon illik hozzá ez a technika, és ennek legjobban -úgy hallottuk, hogy- a kollégái örülnek ;-) (Kedves Gabi-Kollégák! Köszönjük, hogy a kiállítás idejére nélkülözni tudtátok Gabi alkotásait, a vendégeink nagyon örültek, hogy megcsodáltatták ezeket az ékszereket!)
- félig kitakarva pedig Adél (gyorsan dolgozik, és jó látásmód jellemzi, emiatt hamar ráérez a minták lényegére)
- Rózsika (termelékeny)
- Rozi (ő az első kedvenc tanítványunk, vele teljesen az alapoktól indultunk, minden szavunkra odafigyelt, és hamar elsajátította a LÉNYEGET. Rozi egy olyan "üres-könyv" volt még 1 évvel ezelőtt, ami azóta gyönyörű albummá fejlődött. És ebbe a könyvbe számos sort Böbi és én írtunk. Remélem nem bánja ezt a hasonlatomat. Rendkívül alázatos, precíz, mérhetetlen tudásszomj, kiegyensúlyozott harmonikus színvilág jellemzi, hamar rá talált a személyiségéhez jól illő bronz-zöld színkombinációra. És büszke rá, hogy a mi tanítványunk. Nagyon jó érzés volt tőle ezt a bókot megkapni. Köszönjük!)
- Szabó Kriszti -másik unokatesóm-(neki kevés segítségre volt szüksége, majdnem mindent a net segítségével tanult meg, de jó volt együtt fűzni, hiszen ismét összekovácsolta a nagycsaládunkat!)
- Edit (kitartó, de még keresi a számára megfelelő technikát)
Az első sorban balról jobbra:
- Böbi (őt nem mutatom be, hiszen őt már ismeritek!)
- Alíz (aki a kivitelezésben nővére ellentéte, lassabban érik meg benne egy minta, viszont kiegyensúlyozottan dolgozik, mindkettőjükre egyaránt jellemző a hihetetlenül színes színvilág, erre jó példa Alíz pávás fülbevalója) és testvére
- Noémi (újító és kísérletező szellem, gyorsan átlátja a mintákat).
A Kisfaludi Gyöngyfűző Kör tagja még Szabó Szilvia (fizikai korlátozottsága ellenére rendkívül kitartóan alkot). De majd a legközelebbi csoportfotózáskor pótoljuk!

Azt hiszem itt meg kell említenem, hogy rendkívül sok köszönettel tartozunk a Gyöngyszigetnek, hiszen nélkülük nem tudott volna ilyen hosszú ideig működni a csoport.
A Gyöngysziget a Kisfaludi Gyöngyfűző Kör "beszállítója", hiszen Fehérváron elég nehéz nagy színválasztékban minőségi japán gyöngyhöz hozzájutni. Orsi nagyon köszönöm az eddig nyújtott segítségedet!

3 megjegyzés:

  1. Gratulálok nektek!! Nagyon klassz ez a kiállítás, biztos nagyon emlékezetes lesz!

    VálaszTörlés
  2. Gratula!
    Nagyon tetszik, ahogy rendszereztétek az ékszereket! Ütős! És ahogy a hastáncos ékszereket kiraktátok, az nagyon profin mutat! Le a kalappal ismét!

    VálaszTörlés