2014. június 19., csütörtök

Afternoon tea in Brighton

Egy kis időutazásra hívok mindenkit, és egyúttal bemutatom a legújabb szerelmemet. Cirka fél évig készítettem. Január óta ügyködök rajta, amikor csak az időm engedte. Ha nem szorított volna a határidő, biztos még tovább dolgoztam volna vele. Természetesen ez is egy pályázatra készült (Fashion Colorworks 2014).

A pályázatról dióhélyban csak annyit, hogy minden évben a Pantone intézet "meghatározza" az év színeit, ez a pályázat, pedig az Ő általuk meghatározott színkombinációkból kell elkészíteni valamilyen gyöngyös ékszert (az én esetemben tárgyat). Három színkombinációt adnak meg, de ezeket a részleteket a honlapon lehet látni...

A pályázati határidő 2014 június 15 volt. A munkát leadtam, már csak azért kell szurkolni, hogy az igen nagy nevű zsűri (Marsha Wiest-Hines, Anneta Valious, Eva Maria Keiser, Patrizia Tager és nem utolsó sorban Patrick Duggan) alkalmasnak találja a munkámat az első tíz legjobbjának, és esetleg helyezésnek... :-)
A nevekből láthatjátok, hogy eléjük állni sem csekálység, igen csak "fel kell kötnöm mindenemet".
A közönség szavazás 2014 június 25-július 5-ig tart. Eredményeket ez után hirdetnek.

Egyébként már évek óta tervezgetem ezt a pályázatot, csak eddigi években még nem volt elég időm, hogy belefogjak. 
Remélem nektek is tetszik a munkám, és esetleg számíthatok a szavazatotokra. :-)

 

  






 és még néhány részlet kiemelve:

 



















A fotókat kedvenc fotósom készítette: Csuta Andrea, ezúton is szeretném megköszönni neki a munkáját, és a csodaszép képeket. :-)


2013. december 8., vasárnap

Kedves Gyöngyfűző Társaim!

Sajnálattal kell közölnöm a hírt, hogy a Gyöngyfűzés az alapoktól című könyv technikai okok miatt nem fog karácsonyra elkészülni (túl sok utómunkát igényelt a könyv, hogy olyan igényes felületet kapjon, ahogy én elterveztem, és nem szerettem volna, ha egy kontár munka fémjelez se engem, se azokat akikkel együtt készítettük a könyvet).
Mindenkitől elnézést kérek az adódott kellemetlenségekért! Remélem, az új évben is ugyanolyan szeretettel várjátok a könyvet, még ha nem a Jézuska hozza is el nekünk.
 
 
 

2013. november 19., kedd

Sorsolás

Kedves Versenyzők. Örülök, hogy ilyen szép számban részt vettetek a versenyben, közel 70 ember közül sorsolta ki a mai gyöngyfűző szakkörünkön a nyertest az egyik tanítványom. Ezúton is köszönöm Katinak a részvételt. 


 

A győztesnek pedig gratulálni szeretnék. A képen látható bár egy kissé homályos, mivel a fényképezőgép mindenképpen a medálra akart fókuszálni :-)

 

 A NYERTES:-)
BERKESNÉ BIHARI ANDREA

2013. november 2., szombat

Nyeremény játék

Kedves Olvasóink és Mindenki!


Egy kis játékot szeretetnék hirdetni. Ezt a játékot szokásunktól eltérően nem csak a rendszeres olvasóink között hirdetem meg, hanem teljesen nyilvánosan.
Szeretnék a könyvemből egy példányt kisorsolni, azok között akik, hagynak itt egy megjegyzést, és a könyvem plakátját közzé teszik saját blogjukon, illetve nyilvánosan megosztják Facebook oldalukon. Kérek mindenkit, hogy a játék indulásától kezdve is tegye közzé, mert vannak olyanok akik már előtte közzétették. Természetesen azokat is szeretném buzdítani a játékra, akik jelezték, hogy mindenképpen szeretnének a könyvemből vásárolni, mert így akár ingyen is hozzá juthatnak :-)
 
A határidő 2013 november 19.
 A képet itt lehet letölteni:


 A bejegyzésre azért van szükség, hogy könnyen tudjak sorsolni, ezért felhívom mindenki figyelmét, hogy ne felejtsen el a kommentet hagyni ezen bejegyzés alatt! Ha valakinek nincs Google névjegye és csak névtelenül tud bejegyzést tenni, kérem jelentkezzen be a domakerzsebet@gmail.com e-mail címen, így be fogom tudni azonosítani a blogbejegyzését.
A közzétételt természetesen ellenőrizni fogom, és aki a szabályoknak nem felel meg törölni fogom a listáról.
Mindenkinek jó játékot kívánok :-)

2013. október 24., csütörtök

Hamarosan Megjelenik

Kedves Olvasóink!

Már nagyon- nagyon régen jelentkeztem. A hatalmas kiesés oka nem az, hogy nem volt időm gyöngyöt fűzni, hanem az hogy életem egyik legnagyobb munkáján dolgoztam. Készítettem egy gyöngyfűzős könyvet Magyar nyelven.

A könyv kb. 200 oldal terjedelmű.
magában foglalja:
                         gyöngyfűzés történelmét
                        az alapanyagok ismertetését
                        az alapvető fűzéschnikák részletes, átfogó ismertetését (peyote, herringbone, brick, square, netting, RAW, spirálok, horgolás, hímzés, szerelékezés) A függelékben tervezősablonok és a végén összegyűjtöttem 15 neves magyar gyöngyfűző díjazott munkáit.
A könyv szakmai lektora Dobos Éva (Deeva) Ezúton is nagyon nagyon köszönöm a munkáját!

A könyv kereskedelmi forgalomban is kapható lesz, de még nem tudom biztosan, hogy hol. Illetve saját magam is értékesítem, ezért ha valakit érdekel a könyv akkor nálam (domakerzsebet@gmail.com) érdeklődhet róla. Szívesen küldök belőle egy kis kivonatot (kb. 30 oldal) illetve egy részletesebb tájékoztatót is bárkinek személyesen.

2013. március 22., péntek

Csere-bere

Egy nagyon kedves ismerősöm, Sárközi Istvánné Magdolna körülbelül két éve foglalkozik Hartai mintás bútorfestészettel. Nagyon szeretem a munkáit, mindig megcsodálom őket, amikor csak lehetőségem nyílik rá.
Az ősszel egy nagyobb takarítás során rátaláltam két kisszékre amit nagymamámtól örököltünk meg és jó emlékek fűztek hozzájuk. Nagyon rossz állapotban voltak, több réteg festék oszladozott rajtuk. Édesapám megcsiszolta amennyire tudta és Magdi szíves kérésemre elvállalta a felújításukat.
Még csak az egyik készült el, de azért szeretném bemutatni nektek.



Karácsonykor jutottam hozzá néhány medálhoz, amit befoglalásra szántam. Amikor elkészült az egyik székem azonnal tudtam, hogy kinek is készítem az első darabot belőle.



2012. augusztus 18., szombat

Denso családi nap

Az idei Denso családi napon képviseltette magát a Kisfaludi gyöngyfűző kör. Az egyik "gyöngyös lányom" Csuta Major Orsolya Densos. Jagasicsné Gábor Ildikó is Densos, ezért közös kiállítást tartottunk az ékszereinkből.














2012. augusztus 15., szerda

Falunap 2012

 Idén is megrendeztük a Kisfaludi falunapon a gyöngyfűző körrel az egész napos gyöngyfűzést. Testvértelepülésünk ellátogatása alkalmára készítettünk egy kis Kisfaludi értékek című kiállítást. Íme néhány kép:






Én sajnos nem igazán tudtam alkotni, de azért így is jól éreztem magam. Délelőtt a lányokkal együtt fűztünk. A csoportot meglátogatta  Jagasicsné Gábor Ildikó. Remélem jól érezte magát és máskor is ellátogat hozzánk.




Íme a kis csapat (már aki ott volt):


Utána én gyerekeknek tartottam gyöngyös foglalkozást. Nagyon jól sikerült, szinte állandóan ült az asztalnál legalább két gyerkőc, volt amikor négyen is voltak. Még a 15-15 éves korosztály is leereszkedett hozzánk. Íme néhány kép a hangulatról: