2010. február 24., szerda

Mini pufihal

Még az éjszakai fűzöcskén láttam nála ezt a darabot. Olyan kis édes :-)))))))))))





Minta:Dia

Replikátor virág

Készítettem egy újabb, utolsó variációt a rózsakvarcos karkötőmhöz. A nevét már az első fázisoknál megkapta. A befoglalás után felraktam a levélkéket és teljesen egy "replikátorvirág" volt, bár már nem látszik rajta.



Minta: Laura McCabe

2010. február 21., vasárnap

Díjat kaptunk!


Kreatív bloggerként díjakat kaptunk.
Andi és Annamuczi lepett meg minket ezekkel a díjakkal.
Köszönjük, hogy nyomon követitek munkáinkat, és figyelemmel kíséritek az élményeinket.

A szabályok szerint 5 embernek kell továbbadni ezt a díjat.
Ez egy elég véges(!) szám, s bár a szívünk szerint a megajándékozottak száma végtelen, így a díj továbbadásával a következő bloggereknek köszönjük, hogy inspirálnak bennünket:
Miután mi ketten osztozunk ezen a díjon, ezért olyan dolgokat osztunk meg most magunkról, ami mindkettőnk valamennyire jellemző.
  1. Akinek eddig még nem volt teljesen egyértelmű, annak megsúgjuk, hogy testvérek vagyunk. Méghozzá nagyon jó testvérek.
  2. Közös szerkesztésű blogunk pedig azért van, mert úgyis osztozunk a gyöngyitiszben.
  3. Szeretjük a macskákat. Most is épp hárman élnek velünk egy családban.
  4. Szeretjük a növényeket, főleg a különlegességeket.
  5. Böbi ráadásul még ért is hozzájuk. :-)
  6. Én síelni szeretek, de nagyon!!! Már alig várom, hogy lécet köthessek a talpaimra, és kis időre itthon hagyjak mindent jó sok hóért!
  7. Van egy csincsillám, aki az elmúlt évek alatt ki-, szét-, át- (stb.) rágta már az otthonunkat. De még így is imádjuk.
+1. és ráadásként még van egy közös hobbink: a hastáncot is ugyanabban a tánccsoportban járjuk.

Még egyszer köszönjük a megtiszteltetést!

2010. február 20., szombat

Borostyán szkarabeusz

Egy szettet készítettem Zsuzsanna névnapra. Borostyán volt a téma. Addig forgattam azt a gyantát míg muszáj volt belőle egy szkarabeuszt gyártanom. Nem akartam, hogy nagyon bogár formája legyen, remélem sikerült megtalálnom a kettő közt az egyensúlyt. Drága nővérkém azzal zaklatott, hogy készítsek neki lábakat. :-)))))))






2010. február 17., szerda

Hold on

Eljött az ideje, hogy én is elkészítsem a saját Hold on-omat. Hiányzott az itthoni palettáról ez a natút fekete-fehér ékszer. Eredetileg teljesen fehér lett volna, de nem bírtam ki, hogy ne rakjak bele más színt (és persze teljesen beleszerettem ebbe a jet cseppbe). A fotók elég esetlenek, ebben a hidegben nem volt igazán türelmem fényképezgetni. :-(
Azt hiszem nagy kedvenc lesz mostanában.







Minta: Complex Beads

2010. február 15., hétfő

Achát lap befoglalva

A hétvégén újult erővel nekiláttam achát lapot befoglalni. Még nincs hozzá lánc, de annyira örülök neki, hogy ilyen könnyen sikerült. A második kísérletre jó is lett a ruha. A mintát szemérmetlenül loptam el Enikőtől. Nagyon köszönöm neki, ezt a szuper jó foglalatot.






2010. február 13., szombat

Inca

Már jó ideje álmodoztam a saját Inca-ról, és volt is rá időm az apró swari hiánya miatt. Eredetileg egy fóliázatlan kristály követ szerettem volna középre, de ebbe az Ultra Orange AB swariba annyira beleszerettem, hogy muszáj volt sürgősen fűzni előle valamit.



Ezt a gyönyörű mintát köszönöm Claudianak, nagyon jó volt vele dolgozni.
Minta: Happyland
Gracie mille, Claudia!

Ajándék

Unokatestvérünktől kaptuk ezeket a csodálatos karkötőket ajándékba. Tudta, hogy a peyote nem az erősségünk, ezért lepet meg vele. Köszönjük:-))))))))))))))))






Minták:
Celia Martin 1999
Vezsuzsi

2010. február 8., hétfő

Gyöngyhímzéses öv - hastáncos fellépőmhöz

Mostanában kicsit hanyagoltam a gyöngyfűzést. Helyette gyöngy-hímeztem.
Magammal szemben mardt tavaly áprilisról még egy adósságom: akkor nem készült el Shanza gálaműsorára a ruhámhoz tartozó öv. Csak a nyakék. Magában is szépen nézett ki, de azért kellett a fehér egyenrucihoz még egy öv. Most végre elkészültem ezzel is. :-)))
Most már kicsit könnyebb dolgom volt, mert a "tervezéssel" már nem kellett sokat törődnöm, csak megpróbáltam összhangba hozni a kész nyakék mintázatával. Mivel most is időhiánytól szenvedtem, ezért kicsit vissza is kellett butítanom a díszítést, de így is tetszik. S talán egyszer lesz annyi időm, hogy a hiányzó részeket is befejezzem.











2010. február 4., csütörtök

Gerbera (A tavasz első virága)

Egy kis szín a komor télben.


Minta: Perle4u

Shérazade tenyésztett gyöngyből

Végre elkészült ez is. Még az éjszakai füzögetés terméke lett volna, de akkor gondjaim akadtak a damillal. A Gabriella medálhoz készült.
Mégegyszer köszönöm a megmentő ötletet Tündrüsnek.




2010. február 3., szerda

Az első peyote karim ötödik változata

Ocelotta nevű macskám kölyökszemeit örökítettem meg ezen a karkötőn. Sokat kínlódtam vele, nehezen találtam meg a megfelelő színkombinációt, de végre valahára elkészült. :-))




Hiba történt a modul működésében